A japán bankrendszer átalakulásának fõbb állomásai

Japánban az 1950-es és 60-as években a monetáris hatóságok szigorúan szabályozták a pénzintézetek mûködését; a hitelezést döntõen a bankok végezték. A szigorúan szabályozott és rugalmatlan bankrendszer az 1970-es években egyre inkább gátja lett a gazdaság további modernizációjának és nemzetköziesedésének, ezért az 1970-es években Japánban is elkezdõdött a pénzügyi dereguláció, ami felgyorsította a tõkepiac fejlõdését és a pénzügyi szektor átalakulását. A kötvénypiac kialakulásával alternatív finanszírozási lehetõségek váltak elérhetõvé a vállalatok számára, aminek következtében a bankok elveszítették ügyfeleik egy részét, s ennek kompenzálása céljából egyre aktívabbá váltak az ingatlanfinanszírozásban. Az 1980-as évek végére a spekulatív részvényvásárlások és ingatlan-adásvételek „buborékgazdaság” kialakulását eredményezték, majd miután az eszközárak emelkedõ trendje megfordult, a bankok nemteljesítõ hitelállománya historikus csúcsra növekedett. A magas NPL-rátát csak több mint 15 év eltelte után sikerült tartósan 3 százalék alá szorítani. A magas nemteljesítõ hitelállomány kezelése éveken át lekötötte a szektor erõforrásait, ezért a japán bankrendszer nemzetközi versenyképessége leromlott, amelyen a méretgazdaságosság kiaknázásával igyekeztek javítani. A megabankok színre lépése kedvezõen hatott a versenyképességi hátrányok lefaragására, de egyúttal egy új, rendszerszintû kockázattal terhelte meg a pénzügyi szektort a „too big to fail” probléma felerõsítésével.