A külföldi tőke szerepe Kelet-Közép és Dél-Kelet-Európa országainak gazdaságában a két világháború közötti időszakban

A külföldi tőkebeáramlás – figyelembe véve a kelet-közép- és délkelet-európai államok általános tőkehiányát és a beruházási ráta alacsony szintjét – kulcsfontosságú szerepet játszott a régió országainak nemzetgazdaságában a két világháború közötti időszakban. Tekintettel az első világháborút követő súlyos gazdasági nehézségekre (általános áru- és nyersanyaghiány, valamint az infláció gazdasági életre gyakorolt negatív következményeit) a térség legtöbb országa – Csehszlovákia kivételével – népszövetségi és külföldi kölcsönnel tudta stabilizálni gazdaságát. Vizsgálódásom középpontjában az első világháborút követő években 7 kelet-közép- és délkelet-európai államban (Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország és Szerb–Horvát–Szlovén Királyság,Bulgária, Románia) beruházott tőke ágazati megoszlásának értékelése és a főbb hitelező országok (Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország) politikai és gazdasági indítékainak bemutatása áll. Fontos szempontot jelent továbbá a hazai és a nemzetközi szakirodalomban gyakran megfogalmazott állítás mélyreható vizsgálata, amely a térség országainak gazdasági elmaradottságát a külföldi kölcsönök nem a nemzetgazdaság tényleges szükségleteinek történő elhasználásával és a hitelek után fizetendő igen magas (7-10%-os) kamatterhekkel magyarázza. Kétségkívül igaz az a megállapítás, hogy az 1918-at követő években a kelet-közép- és délkelet-európai országok lényegesen kedvezőtlenebb és sokszor politikailag motivált feltételek mellett jutottak hitelhez a nemzetközi pénzpiacokon, ugyanakkor a világháború győztes nagyhatalmai (Anglia, Franciaország és Egyesült Államok) által nyújtott kölcsönöket nem célirányosan költötték el, hanem pazarló luxusfogyasztásra, valamint a korábban keletkezett adósságállomány kamatterheinek törlesztésére fordították. Jóllehet a külföldi tőke részesedése a stratégiai gazdasági ágazatokban (bányászat, ipar és közlekedés) a térség legtöbb államában 50 és 80% között mozgott, mégsem segítette elő ezen országok gazdasági szerkezetének átalakítását. A vizsgált időszakban egyetlen kivételt Csehszlovákia jelentette, amely szemben a többi kelet-közép- és délkelet-európai országgal nettó tőkeexportőr volt. A csehszlovák államnak főleg Jugoszláviában, Romániában és Magyarországon voltak említést érdemlő beruházásai és érdekeltségei. A kutatás során a legnehezebb kérdést azonban a külföldi működőtőke nemzetgazdaságban való részarányának pontos felvázolása jelenti, mivel erre vonatkozólag csak kevés adat áll rendelkezésre. A hazai és nemzetközi szakirodalom véleménye és a kapott adatok alapján elmondható, hogy az államkölcsönök összegszerűen meghaladták a külföldi tőkebehozatal mértékét. Terjedelmi korlátok miatt tanulmányomban ugyanakkor nem kívánok foglalkozni a két világháború közötti kelet-közép és délkelet-európai térség világgazdasági és világpiaci folyamatoktól való elzárkózásának következményeivel, valamint félperiférikus fejlődését magyarázó elméletekkel. Úgy gondolom, hogy aki alaposan szeretné a térség XXI. századi gazdasági helyzetét vizsgálni, annak mindenképpen meg kell ismernie a két világháború közötti időszakban megmutatkozó gazdasági elmaradottságot meghatározó ok és okozati összefüggéseket.