Author
Abstract
A tanulmány Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik hátrányos helyzetű aprótelepüléséről szól, amely Magyarország többi hasonló helyzetben lévő településével együtt a fennmaradásáért küzd. Vizsgálatunkhoz a környező sikeres vidékfejlesztési programot megvalósító települések felkeresése adta az alapot, ahol Hernádkércs település számára is használható, vagy részeiben átültethető programokról gyűjthettünk információkat. A vizsgálat alapjául olyan települések szolgáltak, amelyek megközelítőleg hasonló helyzetükből sikeresen tudnak előre lépni, fejlődni. A minél jobb összehasonlíthatóság miatt közeli településeket választottunk, ahol a környezeti feltételek is közel azonosak, így Hernádszentandrás és Halmaj településekről vettük a mintát. A települések bemutatását követően a sikeresség alapvető feltételeit rögzítettük. A primer kutatási módszerek közül a települések vezetőivel interjút készítettünk, illetve a céltelepülésen élőkkel kérdőíves felmérést. Hernádkércsről komplex helyzetfeltárás készült, a település általános jellemzőin túl megvizsgáltuk a rendelkezésre álló természeti erőforrásokat, valamint a társadalmi és gazdasági struktúrát. A kutatási eredmények alapján összehasonlítottuk a vizsgált településeket és javaslatokat fogalmaztunk meg Hernádkércs számára a közeljövő fejlesztési lépéseinek meghatározásával. ---------------------------------------------The study is linked to a small village in disadvantageous situation located in Borsod- Abaúj-Zemplén County. This village is struggling for subsistence together with many other small villages in a similar position in Hungary. To achieve our goals we visited neighbouring villages which realized successful rural development programs. These villages can be useful examples for Hernádkércs. We collected information and experiences about wholly or partly transplantable programs. The study was based on villages which were approximately similar position and situation such as Hernádkércs and successfully stepped forward and developed. In favour of better comparability we had chosen villages in the neighbourhood, where the environmental conditions are almost the same. Accordingly to these expectation Hernádszentandrás and Halmaj served as a model. After the comprehensive presentation of the villages we verified the fundamental conditions of successfulness. In the course of our survey we applied primer research methods. We interviewed the mayors of the three villages and made a questionnaire survey in Hernádkércs. On the basis of statistical data we examined the social and economic structure of the settlement and evaluated the available natural resources. According to the research results we compared the studied villages, drew the conclusions and drafted proposals to development Hernádkércs.
Suggested Citation
Kozma, Ádám & Koncz, Gábor, 2016.
"Vidékfejlesztési Jó Gyakorlatok Adaptálásának Lehetősége Hernádkércsen,"
Acta Carolus Robertus, Karoly Robert University College, vol. 6(1), pages 1-9.
Handle:
RePEc:ags:hukruc:233909
DOI: 10.22004/ag.econ.233909
Download full text from publisher
Corrections
All material on this site has been provided by the respective publishers and authors. You can help correct errors and omissions. When requesting a correction, please mention this item's handle: RePEc:ags:hukruc:233909. See general information about how to correct material in RePEc.
If you have authored this item and are not yet registered with RePEc, we encourage you to do it here. This allows to link your profile to this item. It also allows you to accept potential citations to this item that we are uncertain about.
We have no bibliographic references for this item. You can help adding them by using this form .
If you know of missing items citing this one, you can help us creating those links by adding the relevant references in the same way as above, for each refering item. If you are a registered author of this item, you may also want to check the "citations" tab in your RePEc Author Service profile, as there may be some citations waiting for confirmation.
For technical questions regarding this item, or to correct its authors, title, abstract, bibliographic or download information, contact: AgEcon Search (email available below). General contact details of provider: https://edirc.repec.org/data/gtkrghu.html .
Please note that corrections may take a couple of weeks to filter through
the various RePEc services.