Author
Listed:
- Meszaros, Sandor
- Forgacs, Csaba
Abstract
Az agrárgazdaság nemzetközi kutatási irányzatait abból a célból tekintettük át, hogy a jövőben azokhoz a magyarországi kutatás is felzárkózhasson. Ehhez két közelítési módot alkalmaztunk: egyrészt a jelenlegi (főként a 2000-es) évtized szakirodalma alapján próbáltuk meghatározni a hosszabb távon várható tendenciákat, másrészt a közelmúltbeli konferenciák témáinak elemzésével kíséreltük meg a tematikai arányok rövid távú változásait megbecsülni. A hosszú távú új irányzatok közül kiemelhetők egyrészt a transzdiszciplináris kutatások, amelyeket az EUEU is zászlajára tűzött, s ma már nemzetközi intézete, folyóirata és nemzetközi szövetsége is van. Kiemelhetők másrészt a mezőgazdasági és közgazdasági paradigmákkal kapcsolatos egyenkénti és összehasonlító vizsgálatok, amelyek a jövőben szükséges szemléletmódokat alapozzák meg. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a multifunkciós és a globalizált mezőgazdaság paradigmája, valamint a biofizikai, illetve ökológiai közgazdaságtan irányzata. Az áttekintett tizenegy nemzetközi tanácskozás programja tükrében azt vizsgáltuk, hogy az egyes nemzetközi tanácskozások témái mennyiben tudtak az elmúlt években a kutatások főáramába beágyazódni. Ez segíthet a hazai kutatások helyes irányainak kijelölésében. Kétségkívül a rendszerváltás utáni években jelentősen visszaesett a magyar kutatók nemzetközi fórumokon való jelenléte, ami csak a legutóbbi években kezd pozitív irányba elmozdulni. Ebben döntő szerepe van az új, fiatal és részben középgenerációnak, illetve néhány hazai műhelynek. A kérdés az, hogy milyen további tennivalóink vannak abban a tekintetben, hogy a következő években a hazai kutatók eredményei nagyobb arányban igazodjanak a főáramhoz és mérettessenek meg nemzetközi szinten, bekerülve a tanácskozások plenáris, „contributed paper” és poszter szekcióiba, és mindehhez milyen lépések szükségesek a kutatási témaválasztásban és az alkalmazott módszertanban. ---------------------- International trends of researches in agricultural economics have been surveyed in order to help Hungarian research in closing up. Two different approaches have been applied: we tried to indicate long-term tendencies based on recent literature (mainly of the present decade) while short-term shifts in theme structure have been assessed based on international conference topics. From the long-term new trends transdisciplinary researches can be highlighted which is a new target of the EU as well and has its own journal, research institute and international association. From another direction single and comparative analyses of agricultural and economical paradigms should be mentioned which can lay the foundation of attitudes or approaches usable in future researches. For examples, paradigms of multifunctional agriculture and that of globalised agriculture are worth to distinct attention, as are relatively new economic paradigms such as biophysical economics or ecological economics as well. In connection with conferences we tried to discover how programs of international meetings could join in the mainstream of researches. This could help in the correct determination of directions of Hungarian researches. After the political transition presence of Hungarian scientists on international meetings undoubtedly reduced and this trend seems to change only in the last years. In this change the young generation of researchers and some institutions play a great part. The challenge is what further works are to be done in better adapting domestic researches to the mainstream and enabling Hungarian scientists in a more intensive involvement to international meetings and in living up to their commitments.
Suggested Citation
Meszaros, Sandor & Forgacs, Csaba, 2008.
"Új utakon az agrárgazdasági kutatások,"
GAZDÁLKODÁS: Scientific Journal on Agricultural Economics, Karoly Robert University College, vol. 52(04), pages 1-14.
Handle:
RePEc:ags:gazdal:58600
DOI: 10.22004/ag.econ.58600
Download full text from publisher
Corrections
All material on this site has been provided by the respective publishers and authors. You can help correct errors and omissions. When requesting a correction, please mention this item's handle: RePEc:ags:gazdal:58600. See general information about how to correct material in RePEc.
If you have authored this item and are not yet registered with RePEc, we encourage you to do it here. This allows to link your profile to this item. It also allows you to accept potential citations to this item that we are uncertain about.
We have no bibliographic references for this item. You can help adding them by using this form .
If you know of missing items citing this one, you can help us creating those links by adding the relevant references in the same way as above, for each refering item. If you are a registered author of this item, you may also want to check the "citations" tab in your RePEc Author Service profile, as there may be some citations waiting for confirmation.
For technical questions regarding this item, or to correct its authors, title, abstract, bibliographic or download information, contact: AgEcon Search (email available below). General contact details of provider: https://edirc.repec.org/data/gtkrfhu.html .
Please note that corrections may take a couple of weeks to filter through
the various RePEc services.