Author
Listed:
- HAMZA, ESZTER
- RÁCZ, KATALIN
- JUHÁSZ, ANIKÓ
- BIRÓ, SZABOLCS
Abstract
Az élelmiszer-gazdaság fejlesztése nem alapozható kizárólag technológiai beruházásokra, a versenyképesség növelése szakképzett, képezhető, illetve alkalmazkodni képes, magasabb jövedelemmel és társadalmi elismertséggel motiválható munkaerő bevonását, foglalkoztatását igényli. A hazai élelmiszer-gazdaságban az egyik legnagyobb kihívást a megfelelő számú és minőségű humánerőforrás biztosítása jelenti. A támogatáspolitikai, szabályozási környezetben bekövetkezett változások, valamint a makrogazdasági és társadalmi hajtóerők által is meghatározott, területileg tagolt hazai élelmiszer-gazdasági foglalkoztatás jelentőségét mutatja, hogy az elmúlt években bekövetkezett szerény mértékű növekedés eredményeként 2015-ben közel 350 ezer fő számára kínált munkát. Közülük 203,2 ezren a mező- és erdőgazdaságban, 140,3 ezren az élelmiszeriparban tevékenykedtek. Elemzésünk eredményei szerint az ágazati munkaerő-utánpótlás folyamatossága olyan képzési rendszer kialakítását igényelné, amely korszerű ismereteket közvetít, gyakorlatorientált, követi az ágazatban végbemenő technológiai fejlődést és a gazdaságvezetéshez nélkülözhetetlen menedzsmentképességek fejlesztésére is hang-súlyt helyez. Az ágazati sajátosságként jelentkező szezonális munkaerőigény rugalmasabb elszámolást, éves munkaidőkeret alkalmazását teszi szükségessé. A pálya-kezdők, fiatalok pályán tartása szempontjából a pályán maradást hosszú távon a bérhelyzet javítása, tulajdoni részesedés és életpályamodell kidolgozása ösztönözné. The development of the food economy cannot be based exclusively on technological development, an increase in competitiveness requires employees who are skilled, trainable, adaptable and motivated by higher incomes and social prestige. One of the biggest challenges in the Hungarian food economy is to ensure the adequate number and quality of human resources. Technological development and the spread of knowledge intensive production methods draw attention to the demand for a highly-skilled, precise workforce that is open to innovation. Owing to the diversification of activities, the need for multifunctional human resources that can carry out a wide variety of activities and also have theoretical and practical knowledge, arises particularly at the level of small farms. However, owing to the sectoral specificities, a large flexibly employable, not highly qualified, trainable and motivated seasonal labour force is needed in agriculture and food processing. In this field, the biggest challenge is the labour accuracy, reliability and attitude to work. The importance of changes that have taken place in the support policy and regulatory environment as well as the territorial fragmented agricultural employment defined by macroeconomic and social driving forces is shown by the fact that, as a result of a modest growth over the past years, it could offer a job for nearly 350 thousand people in 2015. Of these, 203.2 thousand were employed in agriculture and forestry and 140.3 thousand people worked in the food industry. According to the results of our analysis, the continuity of sectoral labour supply would require the development of a training system which is practice-oriented, conveys up-to date knowledge, follows the ongoing technological development in the sector and focuses on management capabilities necessary for farm management. The seasonal labour force demand as a sectoral specificity will require a more flexible accounting system and the use of an ‘annual working time frame’. In order to retain the new entrants and young people in the sector for a longer term, incentives such as increasing salaries, ensuring equity shares and developing a career model would be beneficial.
Suggested Citation
Hamza, Eszter & Rácz, Katalin & Juhász, Anikó & Biró, Szabolcs, 2016.
"A humánerőforrás helyzete a hazai élelmiszer-gazdaságban,"
GAZDÁLKODÁS: Scientific Journal on Agricultural Economics, Karoly Robert University College, vol. 60(03), June.
Handle:
RePEc:ags:gazdal:258050
DOI: 10.22004/ag.econ.258050
Download full text from publisher
Corrections
All material on this site has been provided by the respective publishers and authors. You can help correct errors and omissions. When requesting a correction, please mention this item's handle: RePEc:ags:gazdal:258050. See general information about how to correct material in RePEc.
If you have authored this item and are not yet registered with RePEc, we encourage you to do it here. This allows to link your profile to this item. It also allows you to accept potential citations to this item that we are uncertain about.
We have no bibliographic references for this item. You can help adding them by using this form .
If you know of missing items citing this one, you can help us creating those links by adding the relevant references in the same way as above, for each refering item. If you are a registered author of this item, you may also want to check the "citations" tab in your RePEc Author Service profile, as there may be some citations waiting for confirmation.
For technical questions regarding this item, or to correct its authors, title, abstract, bibliographic or download information, contact: AgEcon Search (email available below). General contact details of provider: https://edirc.repec.org/data/gtkrfhu.html .
Please note that corrections may take a couple of weeks to filter through
the various RePEc services.